Hibiszkusz


Az egyik legkedveltebb növény, amivel mediterrán hangulatba boríthatjuk lakásunkat. Gyönyörű virágai vannak, megfelelő gondozás mellett szinte folyamatosan virágzik, igaz, néhány nap alatt elhervad. Virágai lehetnek sima tölcsér alakúak, vagy több szirmosak, színeiben azonban rendkívül változatosak. A tört fehértől, a rózsaszínig, élénkpiros és narancssárga változatban egyaránt nevelhetjük otthon a népszerű növényt. Körülbelül 1,5 méter magasságra nő, de jót tesz neki a tavaszi visszametszés, így nemcsak vékonyan nyúlik, hanem erősebb, fás formájú is lehet. Télen a nagyon fűtött szobákban gyakran elsárgul és lehullnak a levelei, ezért érdemes világos télikertben tartani, sok vízzel és rendszeres tápoldattal gondozni.


Fényigénye:

Szereti a világos, fényes teret, és imádja a nyári napsütést. A hibiszkuszt tavasztól õszig napos vagy nagyon világos helyen tartsuk. A lakásban napsütötte ablakba állítsuk, de verandán vagy télikertben is nevelhetjük. A lakásban teleltetett hibiszkuszt fokozatosan szoktassuk az erõs napfényhez, különben levelei megéghetnek.

Hőigénye:

Nyáron a 18 - 20°C fokot kedveli. Májusban a fagyok elmúltával kitehetjük a növényt a szabadba is. Télen hűvösebb helyiségben, 10-12°C fokos hőmérsékleten, világos helyen tartsuk. A növényt meleg szobában ne teleltessük, mert a következő évben nem fog virágozni, nem télálló növény. 

Vízigénye:

Hetente egyszer öntözzük és táp-oldatozzuk növényét. A talaja mindig legyen nedves. Ha a levegő túl száraz, permetezzük a növényt klórmentes vízzel. Télen ritkítsuk az öntözést.

További gondozása:

Tavasszal és ősszel érdemes egyszer visszametszeni. Formáját metszéssel alakíthatjuk. Az átteleltetett növényt tavasz elején metsszük vissza, hogy a következő évben is bőségesen virágozzék. A hibiszkusz csak új ágakon hoz virágot. A fiatal növényt a sűrűbb elágazódás érdekében vágjuk vissza. Mindig hagyjuk meg az ág külső oldalán elhelyezkedő első leveleket, így az új hajtás kifelé fog nőni.
A hibiszkusz legfontosabb igénye, tavasztól őszig a rendszeres tápanyag utánpótlás, és a tavaszi őszi metszés. Minél többet metsszük a növényt, annál több virágot és dúsabb növekedést kapunk.
A kisebb növényeket akár évente is átültethetjük nagyobb cserépbe, ehhez laza, jó vízáteresztő képességű virágföldet válasszunk. Komposztból és általános virágföldből álló földkeverék jó neki vagy a virágüzletekben kapható B típusú virágföld. A nagyobbakat csak két-három évente ültessük át, később csak felszíni talajcserét végezzünk.

Az egészséges hibiszkusznövénynek nincs nyugalmi időszaka, akár egész évben virágozhat. Egyenletes tápoldatozás mellett a növény folyamatosan gyönyörű szép virágokat fog hozni.





Szaporítása:


A szobai fajtáknál nem olyan egyszerű a szaporítás, mivel ezek nemesítési folyamatokkal jöttek létre, a szaporodási képességük jelentősen csökkent. Nehezen porozódnak be és a magok is nehezen érnek be.


Az esetek többségében szaporítását hajtásdugványozással oldják meg. Ez nehéz lehet, mert a levágott hajtásrész nem mindig képes meggyökeresedni. Próbálkozhatunk homokban, tőzegben, vízben való gyökereztetéssel, de a szakkönyvek ajánlják a segítő hormonok alkalmazását is. Vetőmagboltokban általában kapható gyökereztetőszer por formájában. Alkalmazása nem kötelező, de javasolt, ha biztos eredményt szeretnénk elérni. A legfontosabb, hogy fiatal, még nem fás hajtásrészt válasszunk le, amely teljesen egészséges. az alsó levelet vagy leveleket távolítsuk el, és ültessük a hajtást nedves tőzegbe vagy homokba. Fontos a laza szerkezetű talaj, mert ebben könnyebben megindul a gyökérképződés.
Az elültetett növénykéket takarjuk le fóliával, és tegyük félárnyékos helyre. A nedvességet folyamatosan ellenőrizzük, mert ha a tőzeg kiszárad, nehezen nyeri vissza a laza szerkezetét. Ha sikeresen begyökeresedett, akkor figyelni kell a kártevőkre is.

A hibiszkusz leggyakoribb betegsége, kártevője, pusztulásának főbb okai:

Mivel a legtöbb hibiszkuszt sajnos előszeretettel támadják meg a tetvek és más kártevők, ezért tavasszal és ősszel érdemes megelőző permetezést végezni, hogy a megtelepedett rovarok még kikelés előtt elpusztuljanak. Egy - egy gerezd fokhagyma a cserépbe ledugva is megoldhatja a kellemetlen kártevők látogatását.
Tavasszal csalánlével végezhetünk lemosó permetezést, amit követhet a vegyszeres kezelés.

Esetenként előfordulhat, hogy a levelek sárgulnak. Ezt okozhatja az elégtelen vagy túlzott öntözés, vagy a hirtelen hőmérséklet-változás.
Ha a növény hullajtja a leveleit, az új levelek előtörését elősegíthetjük, ha a növényt kissé visszavágjuk.

Források:
http://www.kertvarazsmagazin.hu/
http://www.edenkert.hu/
http://knol.google.com/