Novemberi kerti munkák



Novemberben még mindig akad kerti munka, bár nem annyi, mint nyáron, mégis sokat tehetünk kertünkért ebben a hideg fagyos hónapban is.

Novemberben, amíg a talaj nem fagy át, ültethetünk, cserjéket, bokrokat, vagy hagymás növényeket a talajba. A krókusz, tulipán, vagy jácint hagymákat nem csak virágágyásba, de cserépbe vagy nagyobb edénybe is ültethetjük, így tavasszal az erkélyt, vagy a teraszt fogják majd díszíteni.



A rózsák tövét kupacoljuk fel földdel, így megvédjük őket a fagyástól, és ha még eddig nem tettük volna meg metsszük meg a hajtásokat. A lehullott lombot és ágakat szedjük össze, majd vigyük őket a komposztra, mert ugye mindenki tudja, hogy ne égetjük el ezeket a hasznos zöld hulladékokat sem!



A balkonládákat ürítsük ki, takarítsuk ki, majd tegyük el őket jövő tavaszig, és azokat a növényeket, amelyek nem télállóak szintén vigyük védett helyre. A magas növésű díszfüveket kössük össze, és érdemes az oszlopos növésű örökzöldeket is összekötni, hogy a hó súlya ne törjenek le az ágak.






Novemberben érdemes a talajt még egyszer ásóvillával fellazítani, és jó alaposan megtrágyázni az üresen maradt ágyásokat. Ha van még a kertben saláta, káposzta, vagy póréhagyma most van itt az ideje betakarítani ezeket, a gyökérzöldségekkel együtt.



A gyümölcsfákat is érdemes felkészíteni a télre, épp ezért érdemes bekeni a törzsüket fagyás ellen, vagy egy deszkát támasszunk a fa déli oldalára, mert az éjszakai fagy, amikor a napsütés hatására kienged, megrepeszti a fa törzsét.



Végül gondosan tisztítsuk meg a kerti szerszámokat, és ha szükséges élezzük meg őket, majd olajozzuk át, így megvédjük a rozsdásodástól őket.forrás:http://viragcenter.hu