Gyömbér


A gyömbér és gyömbérfélék Dél-Ázsia trópusi éghajlatú tájairól származik. Mára az egész világon elterjedt egyszikű növény. Nagyon régóta termesztik. Európában igen hamar elterjedt, sőt a spanyolok közvetítésével Amerikában is maghonosodott. A megfelelően meleg éghajlatú területeken termelik.


 Kevés gondoskodás mellett cserépben is nevelhető. A gyömbér termesztését elkezdhetjük az üzletből vásárolt gyömbérgyökérrel is. Az olyan rizómákat keressük, amelyeken jól kifejlett csíraszemek vannak. A csíraszemek kis szarvaknak látszanak darabok végén. Gyökereket a földbe ültetjük, ahol rendesen tudnak lélegezni, így nem kell megbirkózniuk az átültetéssel és a környezetváltozással. Amennyiben a föld nedves és meleg, könnyen kicsíráznak.
A gyömbér termesztéséhez nem kell nagy hely.

 Mindegyik elvetett rizómán először csak egy pár levél nő, majd idővel sűrű csoportot alkotnak, de csak akkor, ha nem szedjük le őket.
Úgy tűnik, hogy a rizómák sem bánják, ha egy kicsit sűrűn vannak. A gyömbér csak 3-7 cm magasra nő meg.
Egy 30 cm átmérőjű cserépbe nyugodtan ültethetünk 3 átlagos rizómát.

 A gyömbér az egyik legkiválóbb természetes görcsoldó és fájdalomcsillapító. A kellemesen csípős, kissé erősebbre főzött gyömbértea csökkenti a bélgázok kialakulását, mivel erjedésgátló hatással rendelkezik. Hasmenés ellen is jó, valamint kitűnő görcsoldó, legyen szó bél vagy menstruációs görcsről. (Fél liter teához kb. 2 dkg reszelt friss gyömbér kell.) Nagyon jó memóriajavító, kiélesíti az érzékeket. 

Ízületi gyulladás kezelésénél is használhatjuk, mivel gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz, és gátolja a gyulladáskeltő anyagok képződését. Csökkenti a fájdalmat, és a reggeli merevségét, könnyíti az ízület mozgékonyságát.

Téli betegségek megelőzésére javasolt a gyömbértea fogyasztása (áztassunk be két deciliter vízbe, tíz percig hat vékony szelet gyömbért, majd mézzel édesítve fogyaszthatjuk).
A kellemesen csípős, kissé erősebbre főzött gyömbértea csökkenti a bélgázok kialakulását, mivel erjedésgátló, hasmenés ellen is jó, valamint kitűnő görcsoldó, legyen szó bél vagy menstruációs görcsről. (Fél liter teához kb. 2 dkg reszelt friss gyömbér kell.)

Olaj formájában is alkalmazhatjuk a fájó ízületeknél. Gyulladáscsökkentő hatását ki lehet használni megfázásos, lázzal, gyulladásokkal járó betegségek kezelésére. Tompítja a mozgással összefüggő egyensúlyzavarokat. Serkenti az emésztőnedvek kiválasztását, így könnyebb lesz az emésztés, növeli az étvágyat. Az utazás okozta émelygést is csökkenti.

A gyömbér mivel nagyon hatásos fájdalomcsillapító is, így nagyon jó reuma, csúz, izomgörcsök kezelésére. Főleg a hát alsó szakaszán hatásos. Vérkeringést fokozó, jótékonyan hat a visszereknél. Illóolaja gyorsítja a sebek és zúzódások gyógyulását, a kínai orvosok szerint jó fogfájás, malária, hidegrázás, orrdugulás, orr- és homloküreg-gyulladás, hasmenés, vérhas, köhögés ellen is.

Sokféle keleti étel elengedhetetlen fűszere. A  rizshez önállóan vagy kurkumával keverve tehetjük. Különleges ízt ad a gombának, akár sütjük, akár pároljuk. A curry alkotórésze. Süteményekhez is kiváló. Levesek , levesbetétek, mártások, húsok ízesítője.
Mint sok más fűszert, a gyömbért is csak a főzés utolsó fázisában és csak kis mennyiségben alkalmazzuk, különben kellemetlen, kesernyés ízt kap az étel.
Ha friss gyömbérrel szeretnénk fűszerezni az ételeinket, arra ügyeljünk, hogy csak akkora darabot vegyünk, amit egyszerre fel is hasnálunk, mert hamar megfonnyad.